Szolgáltatásaink (XVI. kerület)

Edit Content

A gyerekek óvodába lépése mindig egy izgalmas, új helyzet, nemcsak számukra, hanem a szülőknek is.

Az ovira hangoló foglalkozások alkalmával szakképzett óvodapedagógus segítségével tesszük könnyebbé a kicsiknek az ismerkedést az óvoda szokásaival. A foglalkozások során a nagymozgás fejlesztésén kívül a finommotorika, a figyelem, a szociális képességek fejlesztésére fektetjük a hangsúlyt. A gyerekek játék közben készülnek fel az előttük álló új kihívásokra, hogy az óvodába lépés is játék legyen számukra.

  • Ha már minden játékot is un otthon….
  • Ha már az imádott nagyival való játék is kevésnek bizonyul…
  • Ha elmúlt 2,5 éves, és még nem jár közösségbe, de vágyik a kortársaival való játékra….

Hozza el hozzánk gyermekét a XVI. kerületben található AnKa Magnolia Központunba ovira hangoló foglalkozásinkra, ahol játszva fejlődik gyermeke, hogy könnyebb legyen az ovikezdés a jövőben!

A foglalkozás vezetője: Kulics-Hankó Sarolta

Edit Content

Iskola-előkészítő

Az iskolaérettség kritériuminak megfelelő képességfejlesztés egyénre szabott terv alapján. Az egyéni foglalkozásokon saját, több éves tapasztalat alapján összeállított programomat és Deákné B. Katalin, (https://www.deaknebkatalin.hu/) eszközökkel tarkított, különösen a matematikai gondolkodást kiemelő, komplex feladatait használnom. Előnye a személyes figyelem. Az évek óta működő csoportos foglalkozás célja ugyanez, előnye a szociális képességek és a nagymozgás fejlesztésének lehetősége. 

Sindelar részképesség-fejlesztő

A program 5-7 éves korú gyermekek részképesség-gyengeségének felismerésére és terápiájára alkalmas. Célja, hogy a tanulási zavarokat megelőzze, illetve elmélyülésüket megakadályozza. Az egyéni teszt során kiderül, hogy a gyermeknek mely területen vannak hiányosságai, ez adja a gyakorlás alapját. 

Egyéni fejlesztő kicsiknek

Sokan kérdezik tőlem, hogy 4-5 éves kisgyerek miért nem járhat előkészítőre? Mert nincsenek még meg az alapok. Ezen a foglalkozáson is képességfejlesztés történik a gyermek életkori és egyéni sajátosságainak megfelelően. Sok térbeli játékkal, több mozgással, kevesebb síkbeli feladattal. 

Egésznapos iskolára felkészülő

Hetente egyszer az egész nap a mienk! Tapasztalat- és önbizalomszerzés, ismerkedés az iskolai szokásokkal, hangolódás a tudatosabb feladatvégzésre. Kis csoportban, de differenciáltan! Blokkokra osztjuk a napot. Különböző részképesség területek szerint játszunk, feladatokat oldunk meg. Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásfejlesztésre is, reflextorna és a szabad levegőn való mozgás által. A gyerekekhez igazodva hosszabb, rövidebb foglalkozásokat tartunk, közöttük pedig van idő a szabad játékra, az étkezésre is. Maximum létszám 10 fő.

Edit Content

A diszlexia prevenció célja, hogy már óvodáskorban fejleszzük azokat a képességeket, amelyek az olvasás elsajátításához szükségesek és megelőzzük a későbbiekben kialakuló olvasási zavarokat.

Mikor van szükség diszlexia prevencióra?

  • késve indult a gyermek beszéde,
  • a gyermek nehezen fejezi ki magát,
  • nehezen tanul verseket, mondókákat,
  • nem szeret rajzolni,
  • kialakulatlan a dominanciája,
  • téveszti az irányokat,
  • rosszul tájékozódik a saját testén, térben, síkban, időben,
  • nagymozgása, finommozgása összerendezetlen,
  • gyenge a ritmusérzéke

A diszlexia az olvasás zavara, amely iskoláskorban állapítható meg.

Tünetek, amelyek estén felmerül a diszlexia reedukáció szükségessége:

  • a gyermek nehezen tanul meg betűket, szótagokat összeolvasni,
  • sok hibát vét az olvasás során (betűtévesztések, betűkihagyások, betűsorrend felcserélése…)
  • nehezen érti meg, amit olvas,
  • sok helyesírási hibát vét,
  • nehezen fejezi mi magát szóban és írásban.
Edit Content

Az egyes gyermekek sajátos képességeinek felmérése után azok a területek, ahol elmaradást tapasztalunk, kerülnek kiemelt figyelem alá és fejlesztésre. Ezen területek közé tartozhatnak a mozgás, kommunikáció és a megismerő (kognitív) készségek. Ezeket a fejlesztési folyamatokat a gyermekek egyedi igényeihez és sajátosságaihoz igazodva valósítjuk meg, és hangsúlyt fektetünk a játékos, interaktív keretekre. A fejlesztés lehet egyéni mentorálás, de akár kiscsoportos tevékenységek keretében is zajlik, ahol a gyerekek egymást is támogatják és inspirálják. Az ilyen differenciált és személyre szabott megközelítés segíti a gyermekeket abban, hogy saját tempójukban és stílusukban fejlődjenek, miközben élvezik a tanulás folyamatát.

Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.
Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.
Edit Content

Az integrál tanácsadás egészséges emberek számára nyújt életvezetési, önismereti és problémamegoldási segítséget, különböző  módszerek és egyéb technikák ötvözetével. A beszélgetések során a tanácsadó az egyénhez igazítja a személyiségfejlődéséhez leginkább illeszkedő módszert, így a kliens lehetőséget kap a magasabb emberi minőségének kifejlesztéséhez, megéléséhez is. Ezen túl az integrál elmélet (Ken Wilber nevéhez fűződik) ismerete és gyakorlata mélyíteni az ön- és emberismeretet, rálátást ad kapcsolataink működésére, mozgatórugóira és a fejlődési lehetőségekre.

Ez a szemléletmód egy szintetizáló elmélet- és gyakorlatrendszer, mely egyesíti a nyugati pszichoterápiás és pszichológiai ismereteket, a modern tudományt, valamint az ősi bölcseleti hagyományok tudását, így teljes spektrumú emberképet ad.

Edit Content

Kineziológiai kezelés állapotfelméréssel gyerekeknek-felnőtteknek

 

A kineziológiai izomtesztelés segítségével megállapítható, hogy hol van energia elakadás a testben. Az izomtesztelés az alkaron történő enyhe nyomást jelenti.

Az energia blokk mindig érzelmi szinten alakul ki, szorongás, stressz hatására, de fizikai szinten jelentkezik.

A hosszabb ideje fennálló stressz pedig egy idő után betegségek kialakulásához vezet.

Az izomtesztelés után történik a megfelelő korrekció elvégzése, ami lehet bizonyos mozdulatok elvégzése vagy kitesztelt mondatok betáplálása, amiket a következő pár hétben otthon is gyakorolni kell házi feladatként.

Így lehet a szervezet öngyógyító mechanizmusát beindítani, ami helyreállítja az energia áramlást és megalapozza a fizikai egészséget.

Az általm használt módszerek:

One Brain, a Touch for Health és a Brain Gym.

Szintén izomteszteléssel nézem meg, hogy szükség van-e pár hét múlva újabb kezelésre vagy elegendőek az otthoni gyakorlatok.

A következő problémáknál javasolt:

  •  alvászavar
  • gyenge immunrendszer, ami gyakori fertőzésekben jelentkezik
  • szorongás
  • fejfájás
  • önbizalom hiány
  • depresszió
  • végtag fájdalmak
  • túlterheltség
  • enerváltság
  • túlzott stresszt
  • tanulási problémák
  • energiahiány
  • allergia
  • illetve bármilyen fizikai probléma esetén kiegészítő terápiaként

A kezelések hatására helyreáll az egyensúly a testben, megnövekszik az energia, a motiváltság, összeszedettebbé válunk, az alvás minősége javul, a fizikai tünetek csökkennek vagy meg is szűnnek, az önértékelés helyreáll, könnyebbé válik a tanulás, pozitívabb szemléletmód alakul ki.

A kezelés felnőtteknek 60 perc – 20 000 Ft

Gyerekeknek 7 éves kortól: 45 perc – 15 000 Ft

Tel: 06-70-360-1456

E-mail: kinez.hollo@gmail.com

Edit Content

Az aktuális problémád, elakadásod szorosan kapcsolódik korábbi nézeteidhez, téves meggyőződéseidhez, elvárásaidhoz, amik gyerekkortól kezdve alakulnak ki, ezért mélyen gyökereznek.

Az együttműködésünk alatt kineziológiai és coaching eszközökkel gyengéd módon oldjuk a traumáidat, amik visszatartanak attól, hogy felszabadultan egészségesen élj vagyis helyreálljon az önértékelésed, a magadról és a világról kialakított képed, a fizikai jólléted.

A program sajátossága, hogy energetikai, tudatalatti és tudatos szinten egyaránt elengeded a blokkjaidat, átírjuk a téves hitrendszeredet és ezáltal megalapozod jövőbeli énedet.

Nem csak a múlttal foglalkozunk, hanem olyan módszereket tanulsz meg, amik segítenek, hogy hatékonyan csökkentsd a stresszt, elkerüld a betegségeket és megalapozd a lelki-fizikai harmóniát.

Milyen változásokat hozott klienseim életében az együttműködésünk?

  • Megszűnt a pánikroham
  • Megtörtént az évek óta húzódó munkahely váltás
  • Nőtt az önbizalom, ezáltal a személyes kapcsolatok elmélyültek
  • Eltűnt a petefészek ciszta
  • Megszűnt a migrén
  • Felszívódott a vesekő
  • Megszűnt a derékfájdalom
  • Megszűnt a szorongás, aggodalom, így az alvászavar is

A visszajelzésekről, tapasztalatokról bővebben a www.lelek-wellness.hu oldalon olvashatsz, vagy ha belépsz Női lélek-wellness facebook csoportomba, ahol ezen kívül rengeteg írást találsz, amikkel segítelek az önismeretben, a felismerésekben.

Ha úgy érzed készen állsz és szeretnél változtatni az életeden, jelentkezz hozzám ingyenes telefonos konzultációra.

Tel: 06-70-360-1456
A konzultáción irányított kérdésekkel felmérem a helyzetedet és döntésre tudunk jutni, hogy együttműködünk vagy más megoldást ajánljak neked a problémádra.

Bővebb információt rólam és tevékenységemről a www.lelek-wellness.hu oldalon találsz.

Edit Content

A fejen található 32 pont és az ezeket összekötő bárok érintésével a különböző életterületekhez kapcsolódó önkorlátozásokat oldjuk.
E technika segítségével jobb egészségügyi állapot, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb lelki állapot érhető el.
Az Access Bars segíthet megváltoztatni életünk különböző területeit, legyen az alvásprobléma, pánik, túl sok stressz, súlyprobléma, de kapcsolataink minőségére is jótékony hatással bír.

Amiben többek között segít:

  • immunrendszer erősítés
  • lelkileg jobb közérzet
  • téves hitrendszerek feloldása
  • érzelmi blokkoldás
  • öröm, boldogság elősegítése
  • szexuális problémák, párkapcsolati blokkok törlése
  • önbizalomhiányt generáló hiedelmek törlése
  • új irányt adni életünknek

Hogyan történik egy Bars kezelés?
A 60 perces kezelés utcai ruhában, kényelmes, ellazult állapotban, masszázságyon történik. Megérintem a fejen lévő bars pontokat, így oldom az energiablokkokat. Bizonyos területek érintésekor felmerülhetnek képek, gondolatok, amiket megbeszélünk.

Egy alkalom ára 14 000 Ft

Tel: 06-70-360-1456

E-mail: kinez.hollo@gamil.com

Edit Content
Edit Content

A logopédiai terápia sokoldalú segítséget biztosít, magában foglalva a beszédhibák javítását, késleltetett beszédfejlődés esetén a beszéd elindítását, és az anyanyelvi készségek fejlesztését. Emellett aktívan részt veszünk a tanulási zavarok, például diszlexia és diszgráfia, terápiájában, és elkötelezettek vagyunk ezek megelőzésében is. A beszédészlelési és beszédmegértési nehézségek kezelése is fontos része a logopédiai ellátásnak. Logopédiai terapeutáink személyre szabott megközelítéssel segítik a pácienseket a kommunikációs készségeik fejlesztésében, valamint a kihívások sikeres kezelésében. Az egyéni terápiás terv nemcsak a problémákra összpontosít, hanem az egyéni erősségek megerősítését is szem előtt tartja, hozzájárulva a teljeskörű fejlődésükhöz.

A XVI. kerületben az AnKa Magnolia Központunkban várjuk a gyermekek és felnőttek jelentkezését logopédiai terápiáinkra!

Szolgáltatásaink:

Beszédindítás: 

Mikor jelentkezzen?

  • Ha gyermeke elmúlt 2 éves és
  • még nem beszél, vagy
  • lassan gyarapszik a szókincse,
  • ha még nem használ több szóból álló kifejezéseket

Nyelvi zavar terápiája:

A nyelvi zavar egy olyan fejlődési zavar, amely megnehezíti az anyanyelv elsajátítását, valamint annak beszédben és írásban való használatát. Előrejelző tünetei már kisgyermekkorban tapasztalhatók, az érintett gyermekek beszéde általában késve indul, szókincsük lassan gyarapszik, jellemző a szótalálási nehézség, nehezen fejezik ki magukat. Sok esetben beszédük nehezen érthető, mondataikat diszgrammatizmus jellemzi, sok esetben érintett a beszédértés is. A nyelvi zavar sokféle formában jelenhet meg, érintheti az expresszív (kifejező beszéd), illetve a receptív (beszédfeldolgozás, beszédmegértés) területeit különböző nyelvi szinteken jelentkezhet (beszédhangok, szókincs,  jelentés,   grammatikai és nyelvhasználati szinteken). A nyelvi zavar terápiája logopédusi kompetencia, amely minden esetben egyénre szabottan történik.

(Kas Bence – Lukács Ágnes

„Hogy mondjam?” – a nyelvfejlődési zavar jelensége és hatása a fejlődésre)

https://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=849

Artikulációs zavar terápiája:

A beszédhangok kiejtésének zavara, amely megnyilvánulhat egyes beszédhangok cseréjében (paralália), egyes hangok kihagyásában (alália), illetve torz ejtésében (diszlália).  A terápia célja a beszédhangok helyes kiejtésének elsajátítása.

Beszédészlelés és beszédértés fejlesztése:

Beszédészlelés zavara akkor állhat fenn, ha a gyermek a beszédhangokat, hangkapcsolatokat nem tudja megfelelően észlelni, a beszédmegértés zavara a szavak, szókapcsolatok, összefüggő mondatok feldolgozását érinti. A beszédfejlődés elsajátításának alapvető feltétele a beszédészlelés és a beszédértés megfelelő működése.

Nyelvlökéses nyelés terápia: 

A helyes nyelés során az arc, ajkak, nyak és nyelv izmai egymással összehangoltan működnek, amelynek következménye a harmonikus arcszerkezet és szabályos fogazat.

Nyelvlökéses nyelés és egyéb kedvezőtlen szájtéri szokások (pl. szájlégzés, ujjszopás, cumizás, ajakszopás, fogcsikorgatás, fogszorítás, rongyi-, köröm- és ceruzarágás stb.) esetében ez az izomegyensúly felbomlik és az arc és a fogsor fejlődése eltér a szabályostól, harapási rendellenességek, egyes fogakat érintő eltérések, valamint beszédhibák alakulhatnak ki.

A nyelvlökéses nyelés során a két fogsor nem záródik, a nyelv előrefelé mozdul és a fogakhoz támaszkodik, illetve a két fogsor, ill. az ajkak közé csúszik. Naponta 1000-2000 alkalommal is nyelünk, így az állkapcsokra és fogakra a nyelv által  kifejtett nyomás hatására a fogak elmozdulnak a helyükről, és az állkapcsok növekedése, fejlődése is eltér az optimálistól.

A nyelvlökéses nyelés terápia hatására kialakul és automatizálódik a helyes nyelés,és artikuláció A sikeres terápia hatására a rágási és nyelési anomáliák megszűnnek.

Dadogás terápia:

A dadogás a beszéd folyamatosságának a zavara, amely lehet klónusos ( szókezdő hangok,szótagok, esetleg szavak ismételgetése), tónusos (amikor a dadogó személy nehezen kezdi el a beszédet, esetleg görcsösen elnyújtja a kezdő hangot) és tono-klónusos, amely az előző két típus ötvözete. A dadogás jelensége nem vezethető vissza egyetlen okra, belső és külső tényezők együttes hatásának következtében alakulhat ki, megértéséhez és terápiájához komplex szemlélet szükséges, ezért rendkívül fontos, hogy a terápia során ne csak a dadogást, hanem a személyt is vegyük figyelembe. 

https://demoszthenesz.hu/blog/post.php?id=2 

◆ Orrhangzós beszéd terápia:

A rezonanciazavar a fiziológiás nazalitás csökkenését vagy fokozódását jelenti.

Hiponazalitás: az élettani orrhangzós hangszínezet csökkenése.

Hipernazalitás: az élettani orrhangzós hangszínezet fokozódását jelöli.

Amennyiben felmerül a rezonancia zavar fennállása, szükséges felkeresni fül-orr-gégész szakembert, aki megállapítja, hogy anatómiai eltérés, vagy funkcionális probléma van a háttérben. Ezt követően szükséges a logopédiai terápia.

◆ Afázia terápia:

Az afázia szerzett nyelvi zavar, amely az anyanyelv elsajátítása után, az agy organikus sérülése következtében alakul ki. Leggyakoribb okai, pl. agyvérzés, tumorok, stroke vagy agyhártyagyulladás.  A sérülés helye és kiterjedése különböző mértékben érinti a beszélt és írott nyelvi területeket. Célzott terápiával érhetünk el jelentős javulást. 

◆ Diszlexia prevenció és reedukáció:

A diszlexia prevenció célja, hogy már óvodáskorban fejleszzük azokat a képességeket, amelyek az olvasás elsajátításához szükségesek és megelőzzük a későbbiekben kialakuló olvasási zavarokat.

Mikor van szükség diszlexia prevencióra?

  • késve indult a gyermek beszéde,
  • a gyermek nehezen fejezi ki magát,
  • nehezen tanul verseket, mondókákat,
  • nem szeret rajzolni,
  • kialakulatlan a dominanciája,
  • téveszti az irányokat,
  • rosszul tájékozódik a saját testén, térben, síkban, időben,
  • nagymozgása, finommozgása összerendezetlen,
  • gyenge a ritmusérzéke

A diszlexia az olvasás zavara, amely iskoláskorban állapítható meg.

Tünetek, amelyek estén felmerül a diszlexia reedukáció szükségessége:

  • a gyermek nehezen tanul meg betűket, szótagokat összeolvasni,
  • sok hibát vét az olvasás során (betűtévesztések, betűkihagyások, betűsorrend felcserélése…)
  • nehezen érti meg, amit olvas,
  • sok helyesírási hibát vét,
  • nehezen fejezi mi magát szóban és írásban.
Edit Content

Fejlesztőházunkban az alapozó terápia az Alapozó Terápiák Alapítvány képzésein elsajátított szemlélet szerint folyik, „minden erőnkkel és tudásunkkal azon vagyunk, hogy emberileg és szakmailag mindent megtegyünk a gyermekek maximális fejlődése érdekében”! A módszer 5-16 éves korú gyermekek számára lett kidolgozva, e korosztály számára hatékony.

A vizsgálatot követően, ha szükséges a gyerekeket vagy fejlesztésbe, vagy terápiába állítjuk be, mely az alapmozgás ügyesség javításán keresztül igen magas mozgáskultúrához vezető gyakorlatokhoz juttatja el őket. Ezért fejlesztésünk-terápiánk a csak mozgásügyetlenségben szenvedő gyermekek számára is hasznos. Az anyanyelvi fejlődés és jó működés összefügg a gyermekek mozgásfejlődésével, mozgásügyességével, ezért ha mozgásfejlesztéssel kötjük össze a fejlesztésüket, sokkal komolyabb eredményeket érünk el.

Milyen tünetek esetén merül fel a vizsgálat szükségessége? Ha gyermekének – megkésett a beszédfejlődése (megkésett: fiúknál 2 és fél éves kora után indul, lányoknál 2 éves kor után), – vagy nem jól gyarapodott a beszéde / nem ejt tisztán sok hangot / nem mond hosszú és kerek mondatokat és már elmúlt öt éves, – mozgásügyességével probléma van, – nagyon nem akar rajzolni / gyenge a grafomotoriuma, – nem alakult ki a kezessége, holott már elmúlt öt éves, (kialakulatlan a dominanciája). Ha gyermeke már iskolás, és – az olvasás nem megy neki / vagy jól olvas, de nem érti / esetleg jól érti, de rossz technikával olvas, vagy a kettő együtt, – írása olvashatatlan, nehézkes, görcsös, (alaki diszgráfiája van), esetleg a sorokat nem tudja tartani, – mozgásügyességben nem elég érett, nem éri el kortársait, – hipermotilitás, motoros nyugtalanság jellemző rá, – figyelemzavara vagy viselkedési problémája van.

Forrás: https://www.alapozoterapiak.com/

Edit Content

A SakkTesi a Polgár Judit Módszer legújabb eleme

A gyermekek egy óriási sakkszőnyegen végzik a mozgásos
gyakorlatokat, amelyek a hatékony eligazodást, a térben való
tájékozódást és a játékos cselekvéstanulást segítik.
Olyan hatékony és kreatív mozgásfejlesztést kínálunk a sakk
eszközeivel, amely a gyerekek képességi szintjéhez igazodik, így
kihívásként, élményként élik meg a mozgáselemek elsajátítását
és a gyakorlást.
A differenciálás elvét alkalmazó program minden gyermek
számára lehetővé teszi, hogy önmagához képest fejlődjön, és
önmagából a legtöbbet hozza ki.

Kiscsoportos foglalkozások 6-10 évesek számára
Igény esetén egyéni foglalkozás

Rendkívül pozitív hatást gyakorol:
• tanulási képességekre
• figyelemre
• viselkedésre

A foglalkozás vezetője:
Nagy Katalin
gyógypedagógus, Polgár Judit Módszer képzője

Árak:
3-5 fő esetén: 6000 Ft/alkalom,
havi bérlet (4 alkalom): 22.000 Ft

6-8 fő esetén: 4000 Ft/alkalom,
havi bérlet (4 alkalom): 15.000 Ft

Jelentkezés, információ:

06 20 367 9299,

nakatalinka@gmail.com

Edit Content

A foglalkozás során olyan könnyed és játékos mozgásokat végeznek a gyerekek, amik segítenek a tanulási képességek fejlesztésében, az olvasás, írás javításában, a koncentrálásban, a szorongás oldásában, stressz levezetésében.

A Brain Gym hatására pár alkalom után kialakul a pozitív hozzáállás, nő az önértékelés, az egyensúlyérzék fejlődik, könnyebbé válik a tanulás, a kommunikáció, motiváltabbá válik a gyermek.

A mozdulatokat otthon is lehet ismételni, könnyen megtanulhatóak.

A foglalkozás 45 perc- 5000 Ft

Tel: 06-70-360-1456

E-mail: kinez.hollo@gmail.com

Edit Content

A komplex mozgásterápia során a gyermek újra élheti a mozgásfejlődés szakaszait, kijavítva a hibás működéseket, így az idegrendszer is újra szerveződik, erősebbé válik.

A mozgásfejlődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszer fejlődésével, ha a mozgásfejlődés nem megfelelő ütemben vagy minőségben zajlik, megmutatkozhat az idegrendszer működésében is. Ez több területen is okozhat elégtelen működést, tanulási problémákat, magatartási nehézséget. KMT nem csak a tanulási nehézségek oldásában segíthet, hanem a gyermekek kiegyensúlyozottabbak és magabiztosabbak is lesznek a fejlesztés folyamán.

Kiknek ajánlom?

A Komplex mozgásterápia alkalmas lehet akár felnőttek támogatására, fejlesztésére is. Én azonban a nagycsoportos óvodás kortól (5-6 év) a kisiskolás kor végéig (10-11 év) ajánlom és várom a gyerekeket.

Mit érhetsz el vele? A KMT hatékonyan segíthet olyan területeken, mint:

  • Írás és olvasás nehézségei
  • Számolási nehézség
  • Figyelemfejlesztés
  • Magatartási gondok
  • Szobatisztasági problémák
  • Logopédiai fejlődés támogatása
Edit Content
Edit Content